Szerintem az élet

Azt hiszem csak egy mosoly kell, ahhoz hogy megváltoztassuk a körülöttünk lévő mogorva, befordult, öncélú világot.

Én kipróbáltam és próbálom minden nap, megyek a fiaimmal az utcán és rámosolygok idegenekre.

A reakciók furcsák nem értik mit akarok, pedig nem akarok semmit csak adni. Ez a lényeg először adsz aztán majd valahol-valamikor visszakapsz.

Leírom kb.miket tapasztaltam ezidáig: a 18-20 éves korosztály a szemedbe sem tud nézni fel sem fogja, hogy elmegy mellette valaki (ez a legijesztőbb) a 30-as-ok -mint én is- rám néz aztán a gyerekekre aztán valamit gondol és ijedten néz vissza rám ( ők a nem értik kategória)  a harmadik és egyben az egyik legszebb kategória az 50-től induló korosztály ők gondolkozás nélkül visszamosolyognak ( ők már tudnak valamit, tudnak adni) 80 feletti korosztály előre mosolyog én csak utánuk tudok, akárhányszor próbáltam előbb mosolyogni édes nénire, bácsira nem sikerült!  Mindig előre mosolyogtak, láttam a szemükben egy fura fényt ami a 18 évesekében tompa, halovány köd! Olyan mintha ez a korosztály megvilágosodna, tudná az élet igazi értelmét, tud örülni más örömének és mindezt őszintén!

Sokszor azt kívánom, bárcsak tanulhatnánk tőlük, bárcsak lassabban élnénk az életünk, bárcsak ne hajkurásznánk annyira a pénzt… hiszen teljesen felesleges! Amíg nem tudsz mást szeretni, magadat sem fogod és hiába van pénzed, vagyonod, hatalmad semmit sem ér!

Nem is értem miért vágynak ennyien a hatalomra a magamutogatásra, miért kell mindenkinek tudni rólad mindent…

FIATALOK ELVESZETT A LÉNYEG…Hisz olyan világot teremtetek, ahol egy fiúnak-férfinek nem kell harcolni egy nőért (pedig ösztönei ezt diktálnák!), miért ajánlják fel magukat a lányok-nők ilyen könnyen?- kicsit értéküket vesztették a nők, legalábbis én így érzem jelenleg. Nem képzitek magatokat hisz így is lehetsz valaki, hogy buta vagy… nem értem miért hagyjuk ezt?

Ez az a fény 80-as -általam imádott- korosztály szemében, akik tudják milyen volt  minden régen, amikor egy nő egy vágyálom volt egy férfinak, amikor egy nem férfi ideál is meg mert szólítani egy szép nőt, mert intelligens volt vicces, kedves és őszinte!

Mi nők semmire sem vágyunk mint egy őszinte, kedves férfira, aki egy istennőnek tart minket és csak egyszerűen szívből szeret!

Ma azt kívánom mindenkinek nézzetek egy ember szemébe és csak mosolyogjatok rá…

(Rajtunk múlik, milyen világot teremtünk, lányok legyetek titokzatosak a férfiaknak  ez kell, ha egy kicsit elérhetetlen leszel, sokkal fontosabbá és értékesebbé válsz  számára!)

Sok örömöt kívánok Mindenkinek!

Pici álmok,

pici tervek,

pici ember ,

picit ölel!

Picik vagyunk

mindannyian, bár

azt hisszük

a világot megválthatjuk…

Pici vagy, s ha

felnőssz is

pici maradsz, kinek?

A Szüleidnek!

Pici tervek,

nagy döntések,

félelmek és

pici örömteli percek!

Picit élünk ,

hidd el nekem,

de akkor is minden nap

SZERESS!

Csak egy picit

SZERESS,

s az élet meghálálja

Neked!

Picit mindig

csak picit lépj

előbbre, s örülj

a pici döntéseknek!

Pici álmok,

pici tervek,

pici ember,

picit ölel,

De a legboldogabb egy anya, ki pici gyermeke szemébe nézhet!

A válóper kimondása után megszületett  második kisfiam.

Senki sem érdekelt, elfelejtettem minden nehézséget, minden szenvedést csak simán és egyszerűen boldog voltam.

Többé már nem akartam mást, csak azt ,hogy gyermekeim boldogok és sikeresek legyenek.

Nem akartam anyagi javakat, nem akarok állandón vásárolni,  nem gyűjtögetek. Csak nézem őket és a szemükben látom magam, látom a lényeget…

Ezt akartam elmondani nektek, hogy a gyermekeink tesznek minket boldoggá és tanítanak meg arra, hogyan legyél jó szülő!

A sok érzelem a kisbabával töltött első fél év alatt lecsapódott, voltam mélyponton is, el kellett számolnom önmagammal és a cselekedeteimmel.

Egy dolog biztos, végig a szívemre hallgattam, persze úgy hogy közben az eszemmel átgondoltam, de belül mindig tudjuk mi a jó, csak meg kell hallani!  A legnagyobb probléma a mai fiatalsággal, hogy senkire és semmire figyelnek (tisztelet a kivételnek persze) főleg a saját belső hangjukra nem.Azt hiszik az a jó amit láttak a közösségi portálokon, ne adj Isten a tv-ben… pfú egyikkel sem élek.

Az itthon töltött idő alatt rájöttem, hogy szeretek írni. Verseket és meséket (az egyik meg is jelent…) fiaimról írtam egy mesét a verseket pedig általában férjemnek címzem, ezekben tudom neki megköszönni, hogy ráébresztett saját önmagamra!

Hogy mi az amit tanultam ennyi minden után:   soha ne add fel az álmaidat, ha kigúnyolnak is tartsd magad az általad választott úthoz(ha azt jónak érzed), van egy felsőbb hatalom ahova fordulhatsz és segíteni fognak(minden este imádkozom),  ha fel kell adnod valamit ne sajnáld azért van hogy induljon valami más, mindig tanulj másoktól ill. figyelj másokra és a legfontosabb halld meg saját belső hangodat.

Most keresem az utam munka terén is szeretnék változtatni, szeretnék most már hasznos lenni, bár a kisfiam aki most lesz két éves talán elég hasznos embernek tart a nagy pedig aki ötödik osztályos, azt hiszem sokban számít rám.

folyt.köv.

Sziasztok!

Örülök, hogy a Nők lapja -ami a kedvenc női magazinom-adott egy lehetőséget nekünk is.

Mármint nekünk anyukáknak, akiknek bőven lenne mondanivalójuk, de nem volt hozzá hallgatóság… ill. a család oly mértékben leterhelt, hogy úgy érezzük sokszor jobb ha csendben maradunk.

Szeretném, ha tudnék segíteni a mai fiatal generációnak abban, hogy önmagára találjon…

Én egy 31 éves  2 gyermekes anyuka vagyok… fiatalon vállaltam az első gyermekemet, tudatosan és persze megfelelő háttérrel…de és itt jön a de…

Ez a háttér a szüleink voltak, mert sajátunk semmiből sem volt… de tudtam, hogy szeretem a férjem és gyereket szeretnék tőle… Összeházasodtunk egy év múlva megszületett a fiúnk . Aztán jöttek a küzdelmes évek, de akkor nem éreztem nehéznek így visszanézve sokszor azt gondolom , Úr Isten hogy is bírtam ki… a fiam egy éves volt amikor visszamentem a munkahelyemre dolgozni, éjszaka kellett 12 órát kibírnom reggel haza… és ott volt egy kisbaba… Férjem is rengeteget dolgozott!

Meg is lett mindenünk, gyerek, ház, kutya új autó és persze egy csomó hitel, de tudtuk fizetni, csak sokat kellett dolgozni… Közben és észrevétlenül kicsit elszálltunk, azt gondoltuk pfú nekünk aztán minden összejön ám…

Öt éves volt a fiúnk mikor úgy éreztük kellene egy második baba… Ekkor jött az első pofon, elveszítettük a babát… azt hittem ez velem velünk soha nem történhet meg…de még is engem toltak a kórház folyosóján… Sikerült felállnunk, azt gondoltuk ez sajnos az élet rendje… de miért pont mi…???

Munkámba menekültem még többet dolgoztunk, még több mindenünk lett… egy év múlva elveszítettünk még egy babát és sajnos egy harmadikat is…. Ekkor már éreztem, hogy valami nagyobb gond van… és elhatároztam, hogy nem próbálkozunk többet…van egy fiúnk és ez így jó!

(Végig mentem az összes vizsgálaton semmit sem találtak egyikőnknél sem!!!!  nem értettük…)

Szeretett munkámat de  a női irigység és áskálódás miatt fel kellett adnom, pedig ha valaki akkor én szerettem amit csinálok és szívvel lélekkel végeztem… Felmondtam és munkanélküli lettem majdnem 10 évi munka után… mélypontra kerültem… ekkor jött egy barát, aki rávett, hogy sportoljak… a munka hiánya és a sok felszabadult idő miatt komolyan sportolni kezdtem (futás és versenykerékpár…)  Ettől a testem átváltozott, izmos sportos anyuka lettem, rengeteg erővel és friss más világszemlélettel!

Akkor még nem tudtam, de ez átváltoztatott… Kezdtem ráébredni saját női és igazi énemre…

(Addig csak egy anyuka voltam, egy feleség, egy gép…)

Négy munkanélküli hónap után egy másik ismerősöm által találtam egy új kihívást jelentő munkát, amit addig sohasem végeztem… de beletanultam, élveztem és amennyire tőlem tellett jól is igyekeztem csinálni…

Kb.egy éve dolgoztam ott amikor, teljesen váratlanul történt valami.

Dolgozott ott egy férfi kolléga, akire sohasem néztem úgy mint férfi, én úgy gondoltam soha sem válok el, nekem elveim vannak a házasság szent dolog.

De egy nap mikor be kellett a szabadnapomon mennem, valami miatt sürgősen… ez a férfi másképp nézett rám és én észrevettem…

Akkor eldőlt minden, jött két lopott randi, ahol tudtuk nekünk együtt kell lennünk… Nem tudtam, hogy tálaljam a fiamnak, a férjemnek a családnak.. Nálunk nem volt divat a válás… Elmondtam a férjemnek, anyukámnak a fiamnak aki akkor már 8 éves volt…

El is költöztünk vissza a gyermekkori szobámba a fiammal együtt… Valahol a szívem mélyén tudtam, hogy jól cselekszem, mert felszabadultam, megváltoztam, de féltem a fiam, a világ az ismerőseim véleményétől…

Egy dologra viszont rájöttem a saját boldogságomért csak én vagyok a felelős…el kellett döntenem magamban, hogy felvállalok minden nehézséget, mert éreztem másképpen boldog lehetek…

A válást még ki sem mondták -mert ez elég hosszú folyamat- megfogant egy kisbaba… nem értettük hogyan, mi csak szerelmesek voltunk egymásba az új párommal… (védekeztünk!)

A világ legboldogabb anyukája voltam, és hasamban egy új élettel, elmentem a válóperes tárgyalásra…

Folyt.köv…